2011. november 21., hétfő

A visszatérés

A The Vampire Diaries sorozat januárban tér vissza a televíziók képernyőjére, és a hírek szerint Bonnie életét két ember is felkavarja.
Új mágikus erők a Vámpírnaplókban
A The Vampire Diaries sorozat gőzerővel készül a visszatérésre, és nem hagyják információk nélkül a rajongókat sem. Nem is olyan régen derült ki, hogy a Katerina Graham által megformált Bonnie Bennett édesanyja is feltűnik a sorozatban. Ráadásként pedig új szerelem is érkezik a kis boszorkány életébe.
Abby Bennett szerepét Persia White kapta, akit már ismerhetünk a Girlfriends című sorozatból. A hölgy egyébként énekesnőként is remekel. 2010-ben jelent meg első szólóalbuma, Mecca címmel. A harmadik évad 12-ik részében pedig egy új szerelem is érkezik az összetört szívű boszorkány életébe. Az E!Online értesülései szerint a jóképű Jamie elrabolja majd Bonnie szívét, és ezzel sok bonyodalmat fog okozni.
Az új férfi karaktert Robert Ri’chard alakítja, aki már feltűnt ezelőtt a Veronica Mars című sorozatban, illetve a Viasztestek című nagysikerű horrorban is. Az eddig kiszivárgott információk szerint mindkét új szereplő rendelkezni fog természetfeletti erővel, és pont ezzel fogják még inkább felborítani Mystic Falls életét.




2011. november 20., vasárnap

Nem egyesülnek a boszorkányok, és a vámpírok

Még október végén, Paul Wesley elárulta, hogy The Secret Circle és a Vámpírnaplók rajongói nem számíthatnak kereszteződésre a két sorozatban. 


„Nem fog megtörténni. Annyi az egyszerű indok, hogy Kevin Williamson azt mondta, nem történhet meg.” - mondta el a Stefant alakító színész az Access Hollywoodnak.

Forrás: http://starity.hu/magazin/21106-nem-egyesulnek-a-boszorkanyok-es-a-vampirok

xoxo Nikk'

Ian szereplése

Ian lesz az egyik főszereplője Dima Bilan (orosz popénekes, színész) nemsokára megjelenő klippjének... =D

(címe: Blind Love =))

Akit érdekel a dolog, itt utánanézhet:
http://starity.hu/magazin/21747-ian-somerhalder-vakon-szeret/

xoxo Nikk'

2011. november 19., szombat

Bevezető

Sziasztok! Ez a blog a The Vampire Diaries (Vámpírnaplók) rajongóknak jött létre. Ha ti is szeretitek, csatlakozzatok a fb-s csoportunkhoz:
http://www.facebook.com/groups/vdfanok



Jó böngészést! =)

xoxo Nikk'